Orosháza újkori története a vidék XVIII. századi betelepülésével kezdődik.
A török uralom alatt elnéptelenedett vidékre a Tolna megyei Zombáról érkezett telepesek költöztek.
Az evangélikus hitüket féltő jobbágyok báró Harruckern Ferenccel kötöttek szerződést, s a 70 áttelepülő család 1744. április 24-én - Szent György napján - tanítójuk, Dénes Sándor vezetésével megszállta a Vásárhelyi Puszta egy részét.
Hat héttel ezután megérkezett a telepesekhez nemes Horváth András evangélikus lelkész is, s vesszőből - sárból hamarosan felépítették az első templomot a Zombáról magukkal hozott harangnak.

A betelepülő lakosság elsősorban földműveléssel és állattartással foglalkozott, de hamarosan kifejlődött a kertkultúra is, majd a XVIII. században az iparos réteg is kialakult.
A reformkortól kezdődően lassan megindult Orosháza mezővárosi jellegű fejlődése.
A százéves településen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitöréséig nagyobb politikai megrázkódtatások nélkül, csendesen folyt az élet. A márciusi forradalom hírét Mikolay lelkész Pesten tanuló fiának leveléből hallották először az Orosháziak március 18-án.
A márciusi határozatokat március 20-án Gyulán egy népközgyűlésen ismerhették meg a meghívottak: első ízben vettek részt ezen a nemeseken kívül az úrbéres jobbágyok képviselői is.
A délvidéki rác dúlás után megalakult itt is a nemzetőrség, ahová 665 gyalogos és 149 lovas jelentkezett, majd a Jellasich támadás hírére újabb 172 honvédújoncot állított ki a község. A Vasvári Pál által alakított Rákóczi csapatban 64 orosházi harcolt, ez a csapat 1849 közepén a román felkelők elleni csatában szinte teljesen megsemmisült.
A szabadságharc bukása után a szigorú megtorló intézkedések ellenére is tovább élt a forradalom szelleme. Sok bujdosó talált itt menedékre, köztük egy éjszakára Kossuth Lajos felesége is, kinek rejtegetéséért Mikolay Ferenc (a tiszteletes fia) 10 év várfogsággal bűnhődött.
A következő évtizedek az evangélikus vallás visszaszorítását eredményezték.
A Bach-rendszer éveiben felbomlottak a feudális viszonyok is. A birodalom belső piacának fejlődése az 50-es évek végére a mezőgazdaság számára végre kedvező helyzetet teremtett. Felosztották a közlegelőket, tömegesen épültek a tanyák, fellendült a gabonatermelés.